Cserebogár, 1997.

Csóvákkal rohangálok,
Cserebogár vagyok.
Zümmögve elrepülök
Az alkonyat előtt.
Viszem a Holdnak a fényt,
Hiszem az éjjel vakító lesz
Telis-tele csillagokkal.
"Gyere bogaram, kémleljünk.
A szemeinkből nagyító lesz."

Hurcolom a vödröket egyre,
Mire elillan a fátyol
Tele legyen a test.
De a kráterekbe nem jut elég...
Oh jaj! Üres lesz az est.
Nem! Viszem a Holdnak a fényt!
Hiszem az éjjel vadító lesz
Telis-teles illatokkal.
"Gyere bogaram, ébredjünk.
A hulló halálból kívánság lesz."

Cipelem vödröm a hegyre,
Sőt feljebb, a levegőn túlra.
Locsolom vele az égboltot,
Miként a felhőket
Félre hajtom az ablakok elől.
Viszem a Holdnak az illúziót,
Hiszem a zajnak altató lesz
Telis-tele elemekkel.
"Gyere bogaram, s maradj...
Csordultig vagyok szerelemmel."

Öntözöm a csendet,
Cserebogár vagyok.
Zümmögve elrepülök
A pirkadat előtt.
Viszem a napnak a fényt,
Hiszem a reggel tündöklő lesz
Telis-tele dallamokkal.
"Gyere bogaram, ereszd szét most!
A hajad tele van szalagokkal."

Csóvákkal tekergőzök,
Cserebogár vagyok.
Vissza az ártatlanságba,
Visszaszállok...
Viszem az ajkaknak a vért,
Viszem a létnek a halált,
Hiszem, hogy véget ért
Telis-tele elemekkel...
"Gyertek bogarak, hallgassátok!
Tele vagyok szerelemmel."