ZARÁNDOKÚT, 2014. SZEPTEMBER 9.

levendula- és búzaföldek
felettük ívelt zarándokutam
magam mögött valahol elhagytalak
téged
beföldelve boldogságkutam
emlékeink forrásán éltem és áztam
oly szenvedéllyel gyűlölve a ködben
nyolcszáz kilométer hosszan
hit nélkül egyedül és dölyfben
hogy elfeledtem
tőlem sosem voltál távol
völgyek metszésein és hegyek hajlatán
előttem alakod táncolt

arany fényeid jelzik még ma is
hiába szállja szürkület hajam
a vonzás örök
habár néha pólust vált
bennem megtart megannyi szavam

ember lennék az emberért
a drága nőért igazi férfi
és Isten újra érted
hófehér fátylad végzetünk tépi szét
markában keresztjeink égnek