Vallomás, 2002.
Mikor gondolni sem fogok én.
Kopott hang csüng akkor csontomon,
Fonnyadó húsból lesz otthonom,
Oh, érintésed is kevés lesz,
De akkor ehhez a kevéshez
Csapódik haj' ezernyi ima.
Majdan nagy lesz a tragédia,
S én még egyszer búcsúzni fogok
Úgy, miként máglyán hús zokog
Végül minden helyére kerül,
Mint sebzett vad hóra terül,
Mert nem mondtam - annyi éven át - te voltál minden.
Mindmáig - ennyi éven át - csak tebenned hittem!
De nem akartál, nem fogadtál,
S újra érezni úgy félek én.