VÁLLAIM KÖZÖTT, 2018. AUGUSZTUS 28.

lehet hogy túl korán
van még
most isten se létezik
nincs se föld se ég
hogy te se vagy és én se
vagyok
csak energiák ütközések
átalakul az éter ragyog
és forog és forrong a tér
hogy nincs se jó se rossz
ebben a zajban
születtünk szakadatlan
te meg én

két korai lélek
az első bölcsek
a reggeli kávé előtt
öntudatra talált pislákoló fények
szerető szavakba gondosan beleszőtt
pillantások a csészék fölött
két újjászületés ami újra összesűrűsödött
a számban
nevednek kozmikus íze
egyetemes igazságainkban ajkaink
lobogó útkeresése

talán túl korán
van még
bár létezik isten és megtart
a föld és ránk feszül az ég
alszol
hogy hallom ahogy a paplan jár
odakinn a szél halkan dúdol
egy dalt és sóhajt még a gyár
néha eldöngicsél egy-egy gép
az úton kapaszkodik a nap
az udvaron egy százszorszép
ásít fel az ablakod alatt
nyújtózik a kert a jövő lábnyoma
a kiflin kiterül a lekvár
talán eper talán áfonya

és meglehet hogy túl korán
van még
hajnali ördögöt festeni
a szemhéjra míg ki nem tár az ég
amit nem mondtam még nőnek
hogy feltétel nélkül szeretlek
hogy képeket adsz a keretnek
hogy évmilliók és harminchat év után
se eresztlek amíg maradnál
hogy vállaim között érezlek
és ott ragadsz
a nyakamnál