Hosszú úton - 2018. január 8.

minden út hosszú
amelyen túl sok idő
van gondolni rád

VALAKIT VISZ, 2015. NOVEMBER 8.


valamit visz és valamit hoz
zabolátlan a hajnali szél
vágyak vizes felhőjében alakom
mártózik és ujjaimat sajdítja a dér
fátylai alatt a lélek még él
még lüktet bár tudja messze vagy
ajkam lassan lilul
lobbanna de egyre vékonyabb

jöjj hozzám fehéren
jöjj hozzám feketén
egy bolondot egyaránt táncra kelt
nász és gyász
sorsom úgyis megpecsételődött
amikor ajkad ajkaim közzé ékelődött
és az eldobott csokorra senki sem vigyáz
a levelek lehullnak majd porrá lesz a szár
csendem morzsolom
és elsodor az ár

nem kapkodok már
rózsafüzérbe fonom a pillanatokat
egyre lejjebb haladok és fáj
tenyeremben látni a szintaxisokat
alvó angyalok örök ördögök
boldogságért koldulnak körmömön
egyre szorosabbra zárnak önmagamba
fohász lennél a végén
de azt mormolom csupán
"Hagyj magamra..."

valakit visz és valakit hoz
rakoncátlan az éjjeli szél
vágyak forró forrásában alakod
fürdőzik és ujjaimat festi meg a vér
sóhajok alatt a lélek még ég
még lobban hisz tudja benne vagy
ajkam lágyan kigyúl
csókolna de egyre vékonyabb