Űr, 2007.

Csillagpor száll szemembe,
szétszakít egy erő,
védtelenül vérzek
csak úgy, mint azelőtt.

Itt levegő egy csepp sem,
érzésem egy cseppben
esztelenül rohan.
Torkomban a sikoly
szűz, hangtalan folyam.

Millió lelket látok:
fénylő égi testek,
eleven halottak;
szebb színeket festek.

És húznak ebbe-abba,
mélybe vagy magasba,
mint egy játékbabát,
száz szervetlen társnak
kis angyalok hadát.

Nyugtalan némaságot
őriz a pillanat,
pislákoló fény,
s nincs többé pirkadat.

Halál nem fakaszt éltet,
egy üstökös éget,
az idő alva jár
- lelkem halva bár -
rút testem gyémánttá érett.

Ezüst szelek süvítnek,
fémszínű éveket
kovácsolnak eggyé,
mint múltból a jövőt
emelik föl heggyé
az ősi képeket...

Csillagpor száll szemembe,
felhasít egy emlék,
utolsót roppanok
ti csillagos esték.