ULTRAVIOLA, 2013. AUGUSZTUS 4.

A hulló harmatot húzom
magamra, míg piszmognak a dermedt percek,
serceg szótlan a vágyvelő,
lágy lombokként simítnak ismerős Hertzek,
altatnak tajtékos dalok,
szomjas szopránok és didergő dallamok.

Nyár az őszbe kergetőzve
habzik a víz, dunai csatorna szagok,
luftballonnal játszik egy lány,
koronájába fonva fénylő szalagok
szállnak a szelekkel messze;
senki sem tudja, hogy következő lesz e,

vagy ránk ragad az örök nyár,
gőzöl majd sok örömgyár, és belénk égnek
ultraviola fogakkal,
csontig hatoló fájdalmakkal temérdek
éjjelen cserepes fények,
nincsenek tervek csupán kegyetlen kények-

kedvek, s a harmatot húzom
hajamra, míg áztatnak a régi percek,
perceg sótlan az agyvelő,
gyümölcsökként csitítnak hullámos Hertzek,
hamvasítnak boldog dalok,
szűzies szeretők, borongó basszusok.