TISZTA NAPPAL, 2016. MÁJUS 1.

csupán ízek és illatok
emlékek hadát szántja fel körmöm
valami menjen van ami jöjjön
míg villanok
még látlak
és újra meg újra megkívánlak
valahol egy oltár előtt
nem térdelek
állok
évezredek óta ugyanez a nóta
lenyelek egy csillagot
és várok
majd rágyújtok egy altatóra

gondoltam
szabad szeretnem
a tested nem tulajdon
és a lelked sem másé
de lények rabja vagy csak
múlt árnyak szelleme
istennők maradványa
és az elmúlásé

érzel
de nem tudod hol vagyok
és messzebbre lépek
elnyom a hűvös racionalitás
kezedben elmosódott képek

az ígéret voltam egy tiszta nappal
a legborúsabb éjen
ott lüktetek benned immár
mint vulkán mérföldnyi mélyen