Hosszú úton - 2018. január 8.

minden út hosszú
amelyen túl sok idő
van gondolni rád

TALIZMÁNOK, 2017. MÁRCIUS 26.


jelek és szirmok szegélyezik
utam amerre járok
a fej elmélkedik
a test robotol
lelkem falán ősi talizmánok
nyakamban egy virág és egy érintés
úgy emlékszem utóbbi a tiéd
hogy véletlenül hagytad ott
a távozáskor miközben követtem
ajkaid ellipszisét

hogy gyorsan szállt le az alkony
és dermedt merevre a táj
kő lett akkor a férfi és szél
az asszony aki akkor is ölel
már ha nem muszáj
egyre csak fújva a magáét
és minden törött pohárhoz ő az alátét
az utánam kaptató árnyék a hegyoldalon
hogy rég túl vagyok már rajta
túl magamon is és elmondhatom
előttem állnak még a legnagyobb hegyek
cserepes ajkak zsibbadó ujjak fagyott porszemek
semmi repedés egy furcsa falon
na meg a pokolba nyúló oromhavak
hogy ahol vagyok ott az otthon a birodalom
amely leírására csak az érzések alkalmasak

érkezik a következő nyár
piros ujjak és egy cseresznyeszár
lábak szoknyák vállak szemek
hogy ott leszek én fölöttetek
egy napon aztán visszaadom a földnek
a fehérnek feketén vagy vörösen a zöldnek