TAGADHATATLAN, 2016. FEBRUÁR 18.

tűnhet úgy
hogy fényesebbek a napok
és kényesen
tovanyújtóznak
az ajkamon lógó csöndek

összekulcsolt óhajokba
kötnek a virradatok
foltos fantáziákban
valami tagadhatatlan
múló érzés csönget

tűnhet úgy
hogy könnyedén tartalak
magamtól távol
a hajamban
ékszer lett a szürkeség

pedig
pőre igékbe fonott
imák tartanak
tenyeremben bárhol
és régen nincs bennem semmi
büszkeség

tűnhet úgy
hogy nyárelő után
a nyár jön
s majd szétszórja árnyékom a nap

tűnhet úgy
míg prizmán keresztül nézel
hogy dél van
és megáldlak néhanap