ZÖLD SZEMEM ZÖLD, 2014. DECEMBER 31.

zajongó gépek sokasága
cipeli mohó méhek módjára bánatom
szívemből szorgosan szállnak-mernek
zsörtölődve zsibongó színekben gazdagon
kiterítve megannyi pillanat
világhálós szarkofágom vár
markolj bele és vegyél
a hajnal már hasad
az agyamban izzik a táj
és hosszú búcsúcsókot remél

pőre bőrömet szentelt vízzel mosom
egyre szorosabbra zár
a hegesedés
mezőszínű fürtök alatt egy pár opál
cseresznye illatú hőségsugár
eszembe jut a szerelem és

a tett
hogy lesz még érett alma
amelyet - egyszer - fán hagyok
buja pimasz pillanat
mit nem kapkodok el
és szempár
amely rám ragyog
tündöklőn
Istenként imádva bennem az esendő embert
aki halni örökkön félt
de élni sohasem mert

s hogy zöld szemem zöld
mélyen magába rejti a titkokat
vigyázz
meg ne öld
lelkem fotoszintetizál
és sorokba szövi az álmokat