Hosszú úton - 2018. január 8.

minden út hosszú
amelyen túl sok idő
van gondolni rád

ÖRÖKZÖLD, 2014. SZEPTEMBER 3.


levendula- és búzaföldek
földjük akkor is szép ha üres
ha fekete bőrük ontja dús bánatát
amíg közös fánkon őrködik a füles
meredten pásztázva a tejfehér tájat
a rágcsáló időt lesi és lel még százat
milliót pillanatból amelyet megragad
és belőlem tövestől kitép
mégis
vágyam egyre csak dagad
és nem csitul le semmiképp

lelkem dunyhája alá húzza be nyakát
és már nem bántja a fagy
nagyokat alszik halkan sóhajtva
megannyi emléket sejtjeimben hagy
magzatpózba gömbölyödik
hisz tudja
- újraszületni fog nemsokára
hogy érkezik még lobogó tavasz
és nem hagyta egymagára

de ha mégsem jő jégre hő
dermedt végtagok merednek a Mennynek
nem kacsázik majd tavon kő
és édes dallamok sem üzennek
a végtelenből nem ébred föl
akinek ujját rózsa szúrta meg
ajkaimon a csók megmarad örökzöld
és alatta élve eltemet