NEM PÁRHUZAMOS, 2016. DECEMBER 20.
mint a kámfor
kikelet kacsint reám
advent derekán kecsesen leng
a szúrós szellőszoknya
és minden ami holt
(esküszöm)
olyan mintha még mozogna
a nyakkendő rajtam
elkenődve egy aprócska rajzban
pálcikafigura vagyok
és félek attól
hogy kezed nélkül elhamvadok
árnyék nélküli nappalok
tán nem is létezem
érints hogy szoríthassalak
magamhoz ha szétesem
merj belőlem
fércelj fel a falra
ülj fel egy vonalra
amely nem párhuzamos velem
úgy szeretném ha metszenénk egymást
valahol beszélj
az anyanyelvemen
suttogj szerelmes szóval
ragaszd rám meleged
szeretnéd
ahogy az előttem állót nevetem
ám nem fordulok vissza
mint a kámfor
kikelet kacsint reám
és a föld minden lépésem beissza
járjak bárhol