NAGYÍTÓ ALATT, 2017. AUGUSZTUS 14.

mint a műholdak
jeleket adunk-veszünk csupán
egymást nem érjük el
körözünk kis világunk felett
miközben egyre-másra zuhanunk
és széttördel közben a közönyös űr
a sok szemét
hogy nem itt terjed a hang
hogy nem hallom már a saját szívem
szent ütemét sem
hiába jön aki jön csak
darabjaira esik és kigyullad elpárolog
mint nagyító alatt minden élet
talán megbocsájt valamelyik
ha játéknak hittem a haláluk
a világmindenséget
ahol gyakorta koncentrálni kell
egyetlen pontba sűrűsödve össze
de a pofon ha jön hát állni kell
hagyva orcánk hideg fény had fürössze

igazán nem tudom
kik indítottak el
hogy milyen pályára szántak
hogy régen letértem már
azt jól tudom
a többit meghagyom
a szárnyalásnak