MOST JÖTTETEK, 2013. DECEMBER 26.

Márvány arcomon
halovány szándék ásít,
de gránit gondolatok
cibálnak a mélybe le,
egy üstökös csóvájába csavarodtam,
és fényébe kapaszkodok két kézzel bele,
mint ócska hinta kötelébe az ijedt gyermek,
ki kétszer kerülte már meg az ágat,
sikoltva menekülne, és ugrana,
de tudja jól,
hogy a földet érés fájhat,
csontját törheti, ha nyakát szegi a kedv;
csitulnak az impressziók,
a sors zokog:
élet, vagy örökkévalóság?!
Mind egyre megy.

Tízezer év is kevés lesz,
hogy mindent lássak, mit elbír e szem,
de az univerzum csupa gyönyör, csupa csoda,
teljesség, arány, szimmetria,
és úgy hiszem,
az ember szar, s egyre szarabb lesz köztetek...
Úgy nézek rátok, mint akik mennek,
pedig csak most jöttetek.