MELLKASOMBA SZORULT, 2014. AUGUSZTUS 21.
levendula- és búzaföldek
szédült szellemem szállítják
és testet adnak a kenyérnek
a kaszásnak esztendőről-esztendőre újabb élt
keresztem koszos homlokomra róják
dőre rókák szimatolnak szerte szét
a kerteknél a tónál
rézvödrök úsznak a kút mélyén
és egyedül ülök a kopott hajónál
a mólón még lábnyomod
módszeresen mohón nyalja föl a nap
távolabbról véresnek tűnnek
pedig csak úgy izzanak
mint szűkre szabott szavaid
"Nem felejtem el!"
fényed a mellkasomba szorult
s én így porlasztom el