MA SEM MÁS, 2016. NOVEMBER 27.
a nagy fekete vászon
ma sem más
felettem
barcogó bolygók és kauzalitás
tágas terekben titkok
láthatatlan tömeg
galaxisok és fajok
aprócska mérföldkövek
itt egymás hátán egymást ölelik
a csupasz parkok
partjukon magam fogom
a saját kezem
alatt a dal haldoklik
hazafelé tartok
a roppanó gyepen
oly idegen itt minden
egyedül
a sötét ismerős
és ez a csend
nélküled
bevallom most hideglelős
még mindig dühös vagyok
az Ördög elvett
tőlem
mindent
cserébe Isten életben hagyott
miért ne gyűlölhetném hát
mind a kettőt
hogy birtokolhatott
a halhatatlanság átok
álmok nélküli időtlen várakozás
egy ég-darab felvillant néhanap
egy darabot belőled
évmilliók után
idebenn csupán benyomás maradt
valami érzés
hordják-viszik szájukon szüntelen szelek
de sosem jönnek már olyan hőségek és fagyok
tudom
hogy megijesszenek