LÉLEGZETVISSZAFOJTVA

lüktető erekkel
tekintek magamra
bennem már
összepréselődött minden szentség
a sors sodronyos hullámai alatt

sosem menekültem
megpróbáltatva túléltem
emlékezve
hogy az öröm széles spektrumú skáláján
semmi sincs
mi kizárólag az én birtokomban lenne

most
tükörként lebeg felettem
a felszín
és kapálódzásom konok
kínos morajba fullad

de hiszem
még mindig
még most is
engem nem a semmi szült
s miután elmúltam ismét valami leszek
és hiába volt olykor gonosz
máskor szorgos szűz szerető
az univerzum örökkön így létezett

néma sikollyal merülök
mégis mosolyra feszül a szám
nagyot nyelek
nagyot merek
Epikurosz asztalán