Hosszú úton - 2018. január 8.

minden út hosszú
amelyen túl sok idő
van gondolni rád

Szegényes királyság, 2007.


Mintha könnyű, nyári szél
simogatná az arcom
úgy érintenek meg emlékeid,
s tudatom lassan kihunyni akar.
Fáradt a szívem, így búcsúzom hamar.

Magadhoz húztál,
mint takarót terítettél vállaidra,
mosolyoddal reményt adtál,
s álmaidra
mostanáig vigyázok.
Van úgy néha...
van, hogy ázok,
de egymagam ura vagyok.
Szegényes királyság,
de a szemem még mindig ragyog!
Nincs semmi baj...!
Már régen nem zavar a szél,
nem éget a tűz, nem fagyaszt a tél,
s a dér nem csípi bőröm.
Kezemben a bőrönd.
Csak tudnám hová is tartok?
Bárcsak mellemen lenne a kezed.
Akár csak mellettem kuporogna az árnyad.
Bár tudnám, kinek is vallok...
Miért nincsen szárnyad?
Miért nem vagy angyal?
Ha angyal lennél,
el sohasem engednél,
de ember vagy csupán,
ki nekem elég lenne;
kivel minden béna mozdulat betelne;
ki helyretenné nagy, komor fejem;
kinek kezeiben... ott az én helyem.

Mintha könnyű, nyári szél
simogatná az arcom
úgy érintenek meg emlékeid,
s tudatom lassan kihunyni akar:
"Hiányzol nagyon." - így búcsúzom hamar.