Kánaán, 2005.

Lázad a vérem, lobban a száj,
robban elmémben még a Kánaán.

Életre kél másom, másik felem
emelkedik magasra most már velem.

Lázad a vérem, ha lobban a száj,
robban körülöttem már a Kánaán.

Alakot ölt az est, fénylő némaság
simogatja szemeim szelíd varázslatát.

Lázad a vérem, mikor lobban a szám,
és robban körülöttem már a Kánaán.

Izzik a testem, ha feszít a bánat,
bensőmben a fények furcsa táncot járnak.

S lázad a vérem, mikor lobban a szám,
robban körülöttem szüntelen a Kánaán.

Duzzadnak ereim, s forró fájdalom
becézi bódítón már a holnapom.

Csak lázad a vérem, ha lobban a szám,
vagy robban köröttem majd a Kánaán.