ISTEN KEZE ALATT, 2013. MÁRCIUS 1.

Engem csupán az bánt...
hogy máshogy fújnak immár a régi,
reszketeg szelek,
a kora őszi esőpermet is hűvösebben hull rám,
míg szárad szemérmesen
napraforgó orcámon a vágy,
úgy fogynak el mosolyaim,
mint az átvirrasztott éjszakák,
amelyek örökre belém égtek,
a feledés ketrecéből is kiirthatnám őket,
de a mezők hullámában a hajnallal újra kélnek
a kévébe kötött búza illatában,
a húsom mardosó árpapor szagában,
a bicikli kormányom ütött-kopott csengőjében,
a nyakam köré tekert kötél vad keringőjében
valahol...

bennem
még él a szikra,
és szerelem indukál
engedetlen ladikra lelkem sodrában
elmerülnek lányok,
barátok, tanárok, talányok,
amelyek évek óta élnek,
és szirmos, puha fövenyre huppannak a szépek:
az a kevés boldog pillanat,
amelyek színeit és ízeit is őrzöm
még Isten keze alatt.