Így tanultam én, 2010.

Kéz a kéz után,
láb a láb után:
én így tanultam járni,
s többet láttam, mint óhajtottam,
de kell-e mindig várni...?
Keleten kél dicsően a nap,
de nyugtára nyugaton már szemlesütve tér,
vajon büszke-e Isten a tanítványra,
ki emitt gyilkol, amott elvetél,
néha félelmet kelt, néha óvva int,
s ha egy napon szükséged lesz rá
majd félrelépve rád legyint.

Hang a hang után,
szó a szó után:
beszélni így tanultam én,
s többet hallottam, mint kívántam,
de a csendnél a szó többet ér...?
Hol legendák születtek
mára miért korcs fattyak földje lett,
talán büszke-e Isten a tanítványra,
ki minden élettörvényt félre tett,
egyszer felmagasztal, máskor porig aláz,
de ha kitartasz mellette - bizton állítom,
az elsősorból haj' majd ő gyaláz.

Könny a könny után,
csók a csók után:
szeretni, hát így tanultam rég,
s többet adtam, mint amennyit kaptam,
de szabad-e gyűlölnöm, ezért lehet-e még...?
Hol soraim születnek
miért nyilalló, lüktető mellkas szülte sebek,
s vajon büszke-e reám Isten,
ha követem vakon, mint gazdájukat a szerető ebek,
kik megelégednek egy lerágott csonttal,
ha nincs más, beérik odakint a fagyott hóval,
s minden nap póráz helyett bottal.