Holt idő, 2005.

Volt idő,
hogy holt idő
magához csalt,
és úgy ölelt.

Magányos hang
éjben úszva
kéjben kúszva
körém font koszorút.

Fölém szőtt álmokat
hőséggel, sugárral
égő vágyakat lesve
tiszta tündérek teste.

Mosolyban fürösztve
meztelen tánccal
pillantást vetve
nesztelen csókolt
a szerencse.

Magányos hang
vörösben úszva
fehérben dúlva
velem járt táncokat.

Belém lőtt átkokat
hittel, könnyel
kínzó hajnalokat szülve
törött szárnyak szédült tükre.

Volt idő,
hogy múlt idő
égő érzéseket rejtve,
csöndes titkokat felejtve
érintéssel áztatott.

Volt idő...
múlt, jelen, jövő...
bár tudnám miért nem,
miért nem várhatott...