GONDOLATOK ZAJOS KÁOSZA, 2017. JÚLIUS 6.

a robbanást mindig nyugalom követi
néma lélek jelen lét
a világ rendje megváltozik
és helyükön az ösztönök szerepét
idővel gondolatok zajos káosza veszi át
hogy nem hordoz már
Isten a tenyerén
a dolgok mozdulnak ha mozdítjuk
bár nem értjük az etikát

még oly sokat kellene tanulnunk
kérdezni és kutatni a választ
vakbuzgón hinni kevés már
megszabadultunk magunktól is
csak te és én
aki kettéválaszt minket
nincs más világ
hogy félrepöccintjük a csikket
elhamvadt a kíváncsiság

újra gyermekké kellene válnunk:
félelem nélkül felmászni a legmagasabb fára
marokszámra enni a cseresznyét
foltos trikóban várni anyánk válaszára
hogy meddig maradhatunk ébren
megszámlálhatunk-e minden csillagot
a felnőttkorba ne csak átbotorkáljunk
higgyünk a szeretet erejében
és érezzük a boldogság-illatot
amikor tornacipőben lógó fűzővel szeljük a tájat
megpróbálva megelőzni az apukánkat

jobbnak kellene lennünk
méltónak az emberi rangra
túl sok van ahhoz bennünk
hogy a visszhangra várjunk
és úgy hozzunk döntést
habár forróság érkezik
én már hallom a mennydörgést