GHB, 2013. JÚNIUS 2.

Nagyot akar szólni a száj,
de a hang úgy édes, ha csendes,
miként egy angyal száll
rezzenéstelen retinám előtt repdes,
illúziót hint,
a kint relatív, ahogy rám tekint
idebenn dobban egy pimasz pint
számban hárman
fogócskát kezdenek járni a fogak,
nyelvemmel nyelvelnek,b
és mohó mandulámmal zsibonganak
a gyomromba érve
harapnak, csípnek, marnak,
majd oly hirtelen szívódnak fel, miként ősszel a varjak
károgva, de új utakra térve
mindent és mindenkit akarnak.

A vörös függönyök összeérnek,
szakad a megfakult film,
nyugtalan homályosság,
és idegen sötétség simul
a védtelenséghez.

Sem az idő, sem a hely...
nem ismerős.