A félhomályban, 2006.

Az álmok régen véget értek
a napok
rossz utakra tértek,
s az ujjak tollaimat tépik,
a lapok
görcsösen hajlanak
hallgatást hajtanak
a csendet
szárnyaim sem védik
karmaim
szikrákat csiholnak
remegő szenteket az ágba,
alattam csaholnak az órák,
mint kutyák harapnak
a félhomályba.

Az álmok véres véget értek
a lángok
újra összeértek,
és könyörgések kulcsolnak át,
ha látok
szerelmes szálakat,
reszkető szájakat
a lelkem
lélegzet járja át
ajkaim
szavakat korholnak
kietlen képzetet a mába,
fölöttem dúdolnak a színek,
mint madarak hullnak
a félhomályba.

Az álmok réges-rég kihűltek
a tettek
tetememre gyűltek,
s toromat ülik a csillagok,
a testek
csalódottan néznek
szebb jövőt igéznek
a szemek
még izzó illatot,
körmeim
koporsót simítnak
bársonyos kéjeket az ágyba,
köröttem sikítnak a felhők
és villámok vájnak
a félhomályba.