EGYSZER, TALÁN, 2015. JANUÁR 17.

Mondd, most melyik szívben létezik lakod?
Az éjszakák ott is oly csöndesek?
Néhanap belül még lángol alakod,
És ráncaim hangodtól fényesek.

Táncot jár bennem, míg magam vagyok
A szótlan idő, s fogatlan képzetek.
Összemosódnak szép és csúf napok,
S ’borzolnak lélegzetvételnyi szelek.

Kacérkodik velem az út, ha járok,
Halkan suttognak a Duna-parti fák,
Szerenádot adnak, amíg várok
Édes illatokkal tűnt ibolyák.

Százszor szebb vagy így, egy emlék gyanánt,
És százszorszép leszel egyszer, talán.

Valakinek.