Hosszú úton - 2018. január 8.

minden út hosszú
amelyen túl sok idő
van gondolni rád

EGYÉBKÉNT, 2017. JÚNIUS 25.


kettőnk közül már csak
én vagyok
valószerűtlen
vízen ringatódzó árnyak
nyoma sincs jégcsapok
hogy eltakarnak illúziónádak
bárcsak ne lennék
evező nélküli csónak
hatalom nélküli istenség
aki mögött titkolóznak éjjel a hársak
el nem csattant csóknak nincs ereje
sem a térde hulló napsugárnak
hogy hosszú az út még
az ég szekerén is
akárcsak egy üres kút
rég olyan vagyok
egyébként is

minek bármi étel
amikor nem gyötör éhség
minek a bizonyosság
hogyha nem kínoz kétség
minek a könyv és minek az ige
a vihar dönti el hogy
a csenddel összetartozik e

kár ennyi érzés
a művészetnek semmi haszna
a szabadság csak egy szó
míg az ember mihaszna
küzdeni vagy kínlódni most mind egy
hogy szeretni ami van
szeretni ami nincs oly mindegy