A SÖTÉTEDÉSBEN, 2013. OKTÓBER 15.

Temess el...!
Érzékeim érzésteleníteni bírja már a zaj,
s a nyüzsgő forgatagban fényűzőn eltakar
elmosódott vállaknak gyengéd ölelése,
az ismétlés idegen illata vonz,
és lopott titkaim csalárd keménysége
ragyog szememben gyémántként
örökzöld fagyöngyök alatt;
a szeretet az egyetlen hit,
amely tőlem el sohasem szakad.

Szívem egy kémcsőben lüktet,
szürke, krómacél emlékek bökdösik kíváncsian,
fehér vászonfelhők ügetnek az égen,
régen oly sokat szerettem királyian
sokszor, sokféleképpen.

Magának mégis az utolsó tart majd meg,
egyetlen gyertyaként a sötétedésben.