Az ember, aki az árnyékban maradt

az erkölcsös Szabadság volt az édesanyám
kit hatalmasok erőszakoltak meg
egymás után többször
előre megfontoltan
aljas érdekekből
sütötték bőrére ezredévek alatt
hogy boszorkánysággal csábít és eretnek és álnok
máskor élvezetből kínozták
hófehér törékeny testét szemlesütve
édes látomások
nyugtatták esténként
majd adtak neki álmot
e hős férfiúk
e nagy vagányok
verték e nőt láncokra
égették meg máglyákon
lőtték fejbe falak előtt
jácintos járdákon
üldözték királyi vadként
veszett csapdákba csalva
hordták véres vágányon
de lelkét vigyázták mindig új vájárok
kik éreztek és láttak
mint anyámra azelőtt
reám is úgy vigyáztak
így lettem én a feldühödött gyermek
ki előbb-utóbb megöli megannyi apját
míg nem ordítja mindenki torkaszakadtából:
"Szabadság!"

Vagyok az Igazság
ki erkölcsös mint volt egyetlen anyja
de kegyetlen és durva
mint apjainak megannyi mérgezett magva

vagyok az Igazság
a fogak a fűrész szélén
a robbanóanyag a rendetek alapjai alatt
a tékozló fiú ennek a beteg világnak a végén
s az ember aki az árnyékban maradt