Hosszú úton - 2018. január 8.

minden út hosszú
amelyen túl sok idő
van gondolni rád

Álmatlanság, 2007.


Arcom az asztalon pihen,
ajkaim között oson a nyál;
a fáradtság újra rám talál,
miként rögös torkom piheg.

Én többé szemet nem nyitok;
aludni akarok, mint egykor,
miként már azt kívántam egykor:
aludni akarok titok!

Minden bűnöm bennem kering...
Oh, mennyire rossz ember voltam,
de változtam; s jobb leszek holtan;
így simul fémben a hering.

Ma, sokszor, olyan érzetem:
árnyékom is az, mint legbelül
az ember, ki szememre terül
ma, olykor, ma is kérkedem,

s bár nem mentség a gyarlóság
a pillanat föloldoz megint,
ha Isten elátkoz és legyint
még fölment a halandóság.

Én többé szemet nem hunyok;
de aludni akarok, mint rég,
mert elfáradt belül a lég;
a nappal nyakamon hurok.

Arcom a párnámon pihen,
sarkán szelíden csorog a nyál;
a fásultság újra rám talál,
miként rögös torkom piheg.

---

Olvadó gyertya illatoz,
de kihal lángja, az érzelem;
s fényed okosságát érvelem,
mit álmos bőröm visszahoz.