ADOMÁNY, 2015. FEBRUÁR 15.

Lélektükrömbe hogyha belenézek,
Ráncosabb a kor, mit mutat a tükör,
Szépséged ekkor még felidézem,
Mely sosem volt türkizben tündököl.

Minek tagadtad meg, ha megtartottad?
Urak szűkölnek így, s buta, úri nők!
Akikért süllyedt ezernyi flotta:
Királyok, és langy trónkövetelők.

Vitted volna vászonra, de szavakba
Öltened sem lett volna haszontalan.
(immár) Csodát képzelek minden alakba,
Melyet kéz faragott hangsúlytalan.

Tudod már, az önző jutalma magány;
És szépséged csak illékony adomány.

Mindenkié.